Cigánymissziós Módszertani Füzetek II. könyvbemutatója

A Cigány Módszertani és Kutató Központ és a protestáns egyházak cigánymissziós vezetői sajtótájékoztatót tartunk az együttműködésben megjelenő Cigánymissziós Módszertani Füzetek sorozat második kiadványának bemutatása alkalmából.

A Cigánymissziós Módszertani Füzetek sorozat - amelynek második kötete a „Kézikönyv a cigányok közti szolgálathoz” címet viseli - a protestáns egyházak cigánymissziós vezetőinek együttműködésének az eredménye. A baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi, református egyházak cigánymissziói összefogásban kívánnak kilépni a társadalom elé a cigányok elfogadásáért, a cigányok felzárkózásáért, amely kulcskérdés a hazánkat is sújtó társadalmi problémák rendezése érdekében. A módszertani füzetek egyes kiadványai a cigányság elérését és az együttélés sok területét érintő kérdésekre keresik és adják meg a válaszokat.

A sajtótájékoztatón szeretnénk a nyilvánosság, a sajtó számára bemutatni a Cigánymissziós Módszertani Füzetek című közös kiadványsorozatunk immár második kötetét, annak célját, jelentőségét.

A sajtótájékoztatót az együttműködő egyházak részéről Kovács Bálint (baptista), Bakay Péter (evangélikus), Kurdi Zoltán (metodista), Dani Eszter (református), Durkó Albert (pünkösdi) tartják.

Téma: Kézikönyv a cigányok közti munkához

Időpont: 2016. július 1., péntek, 13.00 óra.

Helyszín: Magyarországi Református Egyház Zsinati Székház, Budapest, Abonyi utca 21.

A sajtótájékoztató programja:

  • Protestáns összefogás a cigányságért - Durkó Albert
  • A Cigánymissziós Módszertani Füzetek II. bemutatása - Bakay Péter
  • A kiadvány témafelvetéseinek célja, jelentősége. Kinek ajánljuk? - Dani Eszter
  • Mit jelent cigányokkal foglalkozni? - Kovács Bálint
  • Közös kiadványok - Kurdi Zoltán
  • A sajtó kérdései

Tisztelettel kérjük, hogy 2016. június 30., csütörtök 12 óráig e-mailen jelezze részvételi szándékát az info@cimok.hu e-mail címen.

Részvételére feltétlenül számítunk!

 

Cigánymissziós Módszertani Füzetek II. - Kézikönyv a cigányok közti szolgálathoz

A 2014-ben útjára bocsátott Cigánymissziós Módszertani Füzetek szakmai nyitott kiadványsorozat megjelenésének szándéka az volt, hogy az égető társadalmi problémák megoldásában, elvetettségben vagy éppen nyomorban élő emberek megsegítésében, ismeret hiányában fogant előítéletek, ellenségeskedés tompításában, megszüntetésében működjön közre. A cigányság helyzete, a mindennapi életet megmételyező feszültségek, a reménytelennek vélt, évszázadokra visszanyúló viszályterhes együttélés valódi gyógyírért kiáltanak. A szociálpolitikai integrációs törekvések és az egyházi missziós kezdeményezések külön-külön és együtt is igyekeznek orvosolni a problémákat. Ezen felül egyre elfogadottabbá, elismertebbé válik a keresztény közösségek munkájának tartós hatékonysága.

Az öt protestáns egyház – baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református –

cigánymissziók vezetői által összeállított, hozzáértő szerzők által írt és a Cigány Módszertani és Kutató Központ által kiadott Kézikönyv a cigányok közti szolgálathoz tapasztalaton alapuló, gyakorlatias segédlet azoknak, akik elhívást kaptak Istentől a cigányok közötti szolgálatra, de sok kérdésben tanácstalanok, útbaigazításra van szükségük az elinduláshoz vagy a továbblépéshez.

A tizenöt témát kérdés-felelet formában feldolgozó kézikönyv az átlag szolgálóban felmerülő dilemmákra hivatott holisztikus megközelítéssel válaszolni. Jó reménységgel vagyunk afelől, hogy ezen kiadvány a többszörösen összetett munkára elhívatott, elkötelezett szolgálók kezébe kerülve megsokszorozott eredményt hoz majd.

A Cigánymissziós Módszertani Füzetek II. elsősorban az aratásba induló vagy éppen elköteleződött munkások bátorítására, megsegítésére szolgál.

Részletek a tizenöt témás kiadványból

„Amennyiben ma a Kárpát-medencében élő felekezetek, gyülekezetek komolyan veszik Krisztus küldetését, nem háríthatják el a cigányok közötti szolgálatot. Ez nem egyes, erre kiválasztott karizmatikus „misszionáriusok” feladata csupán, hanem a gyülekezet közösségének az odafordulása, Krisztus testének a szegények közötti szolgálata.” Dani Eszter, Magyarországi Református Egyház

„Nem jó motiváció, ha azért akarok szolgálni, hogy kiteljesedjek. A szolgálat önmagam halálát jelenti, teljes megalázkodást, a cigány emberek lábmosását. Itt nem én vagyok a nagy, a bölcs, a mindent tudó, a tapasztalt, az elöl járó, hanem én vagyok a szolga, akit Isten használ, hogy szeretetével átöleljem az elveszettet, elutasítottat, útszélre dobottat.” Durkó Albert, Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió

„Ahhoz, hogy valaki az Isten igéjét magyarázza, nem kell teológiai doktornak lennie. Megtért, Krisztusban új életet kapott embernek viszont igen, akinek megfelelő mértékű bibliaismerete van, és akit kiképeztek arra, hogy miként kerülje el a tévtanításokat. Arra kell törekedni, hogy minél több hívő cigány ember váljon ne csak a Biblia olvasójává, de hirdetőjévé, magyarázójává is.” Bakay Péter, Magyarországi Evangélikus Egyház

„A kérdések megoldása komplex társadalmi erőfeszítést igényel, de sok példa igazolja, hogy a roma keresztyén közösségekben megerősödik a tanulási kedv. Sok lehetőség van az olvasásra, hiszen a hívők számára a Biblia és a keresztyén irodalom olvasása belső igénnyé válik.” Kurdi Zoltán, Magyarországi Metodista Egyház

„Az előítélet sajnos még a keresztyén közösségekben is megvan, és a „jobb a békesség” elve miatt a külön gyülekezetet szorgalmazzák. Az egymás elfogadásában a cigány emberek jobb példát mutatnak a magyaroknak, mert a megtérés előtt ők is elutasítóak a magyarokkal szemben, de a megtérés után hamarabb tudnak nyitni.” Kovács Bálint, Magyarországi Baptista Egyház

Protestáns egyházak cigánymisszióinak közös küldetésnyilatkozat

Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt… (Filippi 2,3-5)

Krisztus példáját követve, a baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi, és református egyházak cigánymissziós munkatársai alázattal fordulunk a cigány nép felé, és erre bátorítjuk minden embertársunkat. Hitünkből és tapasztalatainkból fakadó meggyőződésünk alapján megosztjuk velük az egész életet átformáló Örömüzenetet, amely minden népnek egyaránt hirdeti a bűnös, elveszett életmódból való szabadulást. Hisszük, hogy a Krisztusba vetett hit alapján történő megváltás a megoldás a cigányság életében is.

Kategória: