Dr. Hecker Róbertnek, a Cigány Módszertani és Kutatóközpont tudományos főmunkatársának előadása

Szeretettel köszöntöm én is Önöket. Hecker Róbert vagyok, a Cigány Módszertani és Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. A konferencia moderálása lenne a feladatom, másrészt pedig egész röviden szeretném annak a szakanyagnak a központi gondolatát Önöknek bemutatni, ami Önökhöz kikerült már írásban is, ami az előadásoknak tulajdonképpen az apropója, és aminek kapcsán itt ezt a tematikát kitűztük. Akkor el is kezdenénk. Szeretnénk egy olyan gondolatot egész röviden bemutatni, ami ennek az egész szakanyagnak a központi gondolata, tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a mi tudományos munkánknak is az alapvetése, a szinergiára törekvő integrációs modell lenne az, ami gyakorlatilag a mi felfogásunkat, szakmai hitvallásunkat jellemzi. Erről szeretnék most röviden, maximum 10 percben Önökhöz egy pár gondolatot szólni. Az első, ami ebben összefüggésben fontos, ennek a szinergia modellnek a kontextusa, tehát miben, hogyan is jelentkezik ez. Próbáltam úgy megfogalmazni ezeket a gondolatokat, hogy mindenki számára hozzáférhető, érthető legyen. Látható itt először is a szónak egy rövid magyarázata. A lényeg, hogy olyan energia fajtáról beszélünk, a szinergikus kifejezés kapcsán, amely mindazokat a részelemeket képes működtetni, amelyekre kiterjed. Tehát nem egyeseket, vagy valamelyeket jobban, másokat kevésbé, hanem egy rendszerben minden egyes részelemnek a mozgatására, működtetésére elegendő energiával rendelkező – ezt nevezzük szinergikus hatásnak. Erre hozok egy példát a szélenergiának a példáját. Ez egy olyan jellemvonás, ami természetesen messze túlmutat azon a példán, amit a természeti erő kapcsán az első megfogalmazásban Önök láthatnak. Itt jeleztem azokat a tudományelméleti kontextusokat, összefüggéseket, ahol már ez a fajta szinergikus látásmód egy nagyon fontos szerepet tölt be. Gondoljunk bele a munka, illetve szervezetpszichológiának a tevékenységébe, ahol nagyon fontos az éppen egy gazdálkodó szerv esetében, hogy hogyan tudja azokat a kapcsolatokat optimalizálni, amelyek a szervezetnek a hatékonyságát jellemzik. De ugyanígy, és ez már egy újabb terület, a közösségpszichológia is, nagyon nagy szerepet szán ennek a területnek. A közösségpszichológiáról egyszerűen csak annyit, hogy ez az terület, amelyik a legközelebb áll a mi témánkhoz is, az integráció témájához is. Egy olyan megközelítésről van szó, amely az emberek együttélését, a közösségi erőforrások hatékony kihasználása szemszögéből vizsgálja és ennek a törvényszerűségeit próbálja megmagyarázni, hozzáférhetővé tenni. A mi esetünkben most azokat a paradigmákat szerettem volna röviden kiemelni, amelyek fontosak, szükségesek ahhoz, hogy az integráció összefüggésében ezt a szinergia modellt értelmezni tudjuk. Az első, ami egy alapvető törvényszerűség, az egy régi görög filozófiai megközelítés, Arisztotelésznek a megközelítése modernizált változatban. Ezt így tudnám itt megfogalmazni, ami itt látható is, hogy részelemek értékeire fókuszáló szinergikus rendszer többre képes, mint az alkotóelemein egyenként megjelenő csúcsteljesítmény. Ez azt jelenti más szóval, hogy egy emberi közösségben megjelenő értékek azok akkor fognak összegződni, ha valóban mindenki az értékre figyel, ha az értékekre fókuszálunk, nem az értéktelenségre. Főleg nem azokra a problémákra, amiket mások okoznak nekem azért, hogy, vagy abban az összefüggésben nem tudom a saját értékeimet úgy kibontakoztatni, akkor jön be ez a törvényszerűség, hogy lehetek én önmagamban egyenként akár csúcsteljesítményekre is képes, de ha együtt az értékekre fókuszálunk, sokkal nagyobb értékek jönnek létre. Ez az integrációnak egy alaptörvényszerűsége. Ha most ezt a törvényszerűséget próbáljuk elemezni, akkor két dologra kell figyelnünk: az első, hogy ez az összegződés, akkor lehetséges csak, ha a rendszer minden részt vevője, minden eleme érdekelt a közös probléma megoldásban. Nem úgy, hogy egy, kettő, húsz, a másik meg azt mondja, hogy engem nem érdekel. Mindenkit érdekeltté kell tenni benne, mégpedig közösen. Ez ugye egy nagy kutatási terület. A másik, hogy ha a személyközi kapcsolatok nem terheltek. Ezt nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy személyközi kapcsolatokról van szó. Csak utalni szeretnék rá, hogy ezek az ún. személyközi kapcsolatok azt a jellemvonást takarják, amit úgy lehetne megfogalmazni, hogy minden szervezetnek van jelleme, minden szervezetnek van személyközi infrastruktúrája, illetve informális hálózata, és ami ezen a hálózaton keresztül működik, az az, ami itt döntő. Tehát nem arról van most szó, hogy milyen küldetési nyilatkozatokat fogalmazunk meg, milyen dokumentumok születnek, hanem, hogy a személyközi kapcsolathálóban mi jelenik meg. Ugye itt vagyunk mindjárt az előítélet kérdésénél, de ezt most nem akarom idehozni. Csak azért hangsúlyozom itt, hogy nyilvánvaló legyen, hogy amikor mi személyközi kapcsolatokról beszélünk, ebbe ugyanúgy beleértjük a különféle rendszereket, szervezeteket is.

Ha ezt a modellt a mai korunk kihívásaira szeretnénk alkalmazni, akkor itt megint csak két dologra kell odafigyelnünk: az egyik az, hogy ennek az összegződésnek van egy nagyon valóságos akadálya. Ezt pedig úgy nevezi a szakirodalom, hogy a konformitásnak a problémája. A konformitás az gyakorlatilag a csoportnyomásnak a valóságos akadálya. Csoportnyomás, amely engem el akar szakítani a belső meggyőződés kialakításának képességétől és e helyett valami egészen más motivációt akar a középpontba állítani. Megint csak egész röviden: először is ezek lehetnek a tekintélyek, akik megmondják, merre hány méter; megmondják nekem magyarként nekem, hogy én hogyan beszéljek a cigányokkal; vagy mit gondoljak róluk; vagy megmondják nekem cigányként, hogy mit mondjak én a magyarokról, vagy hogyan gondolkozzak róluk. Tekintélyek, akik a véleményemet határozzák meg, akikhez én igazodok anélkül, hogy belső meggyőződésem vagy tapasztalatom enne. A másik a megfelelési kényszer. Ahol ott vagyok egy közegben, ahol kirovok a sorból, és nagyon nagy a kísértés arra, hogy én ugyan ezzel nem értek egyet, de nem merem felvállalni. Meg akarok felelni, hiszen mit fognak rólam mondani a többiek? Egy egész gyakorlati példát egy közeli hozzátartozómról hadd mondjak el, aki történetesen a fiam. Amikor az angol tanár elkezdte fennen hirdetni a magyarság világmegváltó voltát, és azt, hogy ennek kapcsán milyen nemzetelemeknek van káros hatása, hát ugye itt vitatkozni az angol tanárral az angol órán, annak egészen egyértelmű egzisztenciális következményei vannak. Ez csak egy példa: felvállalom, nem vállalom fel. Kilógok a sorból. Elfogadom? Csöndben maradok? Hogy van ez? Itt egészen világosan számolni kell ezekkel a konformitást eredményező hatásokkal, amelyeknek a következtében viszont a rendszerben lévő lehetőségek nem fognak kibontakozni. Éppen ebben a vonatkozásban látjuk az aktuális kihívásokat, amelyekkel szeretnénk foglalkozni, nemcsak most ezen a konferencián, hanem egyáltalán tudományos munkásságunkban is. Úgy gondoljuk, hogy egyetlen egy út van: a kisebbség és a többségi társadalom értékeinek az összegzése. Ez az egyetlen út, amelyen járhatunk. Éppen ezért szeretnénk leszögezni azt, hogy itt nem a cigány zárkózik fel a magyarhoz. Itt nincs valamiféle fölé- alárendeltségi viszony, ahol valaki majd megmondja, hogy én itt tartok és te légszíves igazodjál hozzám, mert én hozzád képest sokkal értékesebb vagyok. Hála Istennek saját családomban generációkon keresztül átéltük a kisebbségi létnek a mindenféle nyűgét, úgyhogy tapasztalatból tudom mondani, hogy milyen megterhelően hathat az, hogy az ember különféle kultúrákban átéli ennek a kisebbségi létnek a különféle olvasatát, de ugyanakkor mennyire meggazdagító is, hogy az ember rájön arra, hogy itt csak a címkék változnak, az alap motivációk azok ugyanazok és ezeken kell változtatni. Amikor édesanyám Magyarországra költözött, a ’60-as években apuhoz férjhez menve, akkor voltak, akik nem köszöntek neki onnantól kezdve a rokonságból, mert lement Balkán országba. Ugyanezzel találkoztam később Magyarországon belül, amikor a magyarok a cigányokkal ugyanígy sajnos sok esetben - nem mindenki, tisztelet a kivételnek – gondolkoztak. Egy régi sztereotípiát tudtam felismerni egész más közegből. Éppen ezért nagyon fontos, hogy senki senkihez nem zárkózik fel, hanem egy új úton kellene elindulnunk, az egymásra utaltság útján. Amikor fel kell fedeznünk, hogy mi vagy együtt fogunk előrehaladni vagy sehogy. Nem tud senki szólóban, önmagában előrehaladni. Az igazi fejlődés, a szinergiának az igazi kihívása az, hogy ezt az egymásra utaltságot, az egymásra utaltságnak ezt a tudatát erősíteni. Ez két dolgot jelent a gyakorlatban: ilyen szinergia modelleken működő vegyes csoportokat kell létrehozni minden egyes programban, ahol csak lehet és arra törekedni – addig egy program ne is induljon el, amíg nem ilyen vegyes csoportokban lesz, mert addig csak feszültséget, újabb feszültséget fogunk okozni ahelyett, hogy segítenénk. A másik, hogy a közösen elért eredményeket is közösen kell kiaknázni. Nem lehet az, hogy egy programra a jól képzettek rátelepedjenek, és úgy mond annak az értékeit maguknak és a morzsáit még azoknak, akiken segíteni kellene. Csak közösen, hogy mindenki jó érzéssel tudjon egy-egy program után közösen ünnepelni, hogy ezt mi értük el. Nem ők, nem én, hanem mi.

Úgy gondoljuk, hogy ezzel – és ez a vége, egy mottó tulajdonképpen, amit még figyelmébe szeretnék mindenkinek ajánlani – egy olyan bibliai modellt valósítunk meg, ami nem véletlenül áll itt, hiszen keresztényekként szeretnénk azon a krisztusi úton járni, amire ő tanított meg bennünket. Ez a krisztusi út ebben az idézetben található: „Krisztusban nincsen sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő, hanem mindannyian egyek, egyenlőek vagytok.” Én azt kívánom tiszta szívemből, hogy ez ne csak egy jelszó legyen, hanem egyre inkább áthassa az életünket, és így tudjunk valóban ebben az egymásra utaltságban egymásnak segítő kezet nyújtani.

Ennyi lett volna a rövid szakmai bevezetőnk, és most tisztelettel szeretném felkérni első előadónkat, Csepeli György urat, az ELTE Társadalomtudományi Kar egyetemi tanárát, aki a feltétlenül támogatandó pályázati témakörökön belül fogja megtartani referátumát. Kérem, hogy fáradjon előre.