Dósa Valériának, a roma foglalkoztatás szervezői hálózat koordinátorának előadása

Szeretettel köszöntök én is mindenkit. Bemutatkoznék: Dósa Valéria vagyok és a roma foglalkoztatás szervezői hálózat egyik koordinátora. Debrecenben dolgozom, illetve a Berettyóújfalu kistérségben van az a terület, ahol én kifejtem a tevékenységemet. A mai nap teljesen másfajta témakörben fogok egy kicsit különböző dolgokról beszélni. Ez pedig, már hallottuk a pályáztató oldaláról ezeket a pályázatokat, most egy kicsit a másik oldalról is szeretném bemutatni, hogy igazából ezek az uniós források és a romáknak „úgymond” célzottan kiírt források miképpen, vagy miképpen nem jutnak el az adott célcsoporthoz. Az aktualitását természetesen az adta az egész előadásnak, hogy elfogadtuk a roma stratégiát és mint mindig, évek óta felvetődik az a probléma, hogy a roma integrációra fordított pályázati források nem jutottak, nem jutnak el a célcsoporthoz. Előzményei is vannak ezeknek a negatív tapasztalatoknak, hiszen jövőre lejár az az évtized, amire azt mondtuk, hogy a romák évtizede és erre egy program anno megszületett. Nem tudom, ki érezte és ki nem, negatívan vagy pozitívan, hogy ez tényleg rólunk szólt-e. Aztán volt egy ilyen kiemelt program, 2007-ben kezdődött, hogy ÁROP 1.1.5/C és ÁROP 1.1.5/B. A közszájon ez úgy forgott, hogy az LHH-ás kistérségek komplex felzárkóztató programja. Azért volt ez fontos, mert egyrészt hallottuk, hogy a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben elég magas a romák aránya, másrészt pedig a főbb irányelveknek, amelyek megfogalmazódtak ebben a programban egyike a roma integráció volt. Az LHH-s kistérségeknél tehát a pályázatnak az volt a célja, hogy ezeket a kistérségeket olyan komplex módon próbálja helyzetbe hozni és olyan komplex fejlesztéseket indítson el, hogy az ott élők számára ebből a hátrányos helyzetből való kitörést elősegíthesse. Mondtam, hogy vannak főbb fejlesztési irányok, amiket megfogalmazott ez a program. Volt egyszer a gazdaságfejlesztés és foglalkoztatás, ami általában mindenhol jelen van, amikor egy ilyen programot próbálnak összerakni. Volt az oktatás és gyermekesély, illetve a roma integráció megjelent egyfajta irányvonalként. A dedikált források felosztásánál pedig százalékosan behatárolták, hogy az adott kistérség, ha kapott x milliárd forintot, akkor 25%-ot ESZA típusú forrásokra kellett, hogy fordítsa, 75%-át pedig ERFA-ra. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy 75%-ot kaptak betonra és 25%-ot végre kaptak arra, hogy gondolkozzanak, hogy milyen tartalommal lehet ezt a betont megtölteni. Ez nagyon jó volt végre, hogy ezt a 25%-át nem nagyon lehetett elsumákolni, akkor sem, ha önkormányzatokról és kistérségekről beszéltünk. A kistérségek egyfajta programcsomagot állítottak össze, ahol az adott területeket feltérképezve próbálták ezeket a forrásokat projektötletekbe belecsoportosítani. A projektcsomagot úgy állították össze, hogy bár volt egy konkrét forrásuk, de azt túltervezték 150-200%-kal, pontosan azért, mert később ez a kistérségi társulás, illetve a tanács elfogadása után még az NFÜ-höz került bírálatra és, ha kihullottak projektek, akkor a csomagot fel lehessen tölteni. Tehát rangsorolták a 100%-on felüli projekteket és annak megfelelően lehetett bekerülni a csomagba. Akik bekerültek különböző projektötletekkel, azok nem pályázhattak ugyanezekkel a projektekkel másfajta kiírt standard pályázatokra, akik viszont nem kerültek be, azok a nyílt pályázatoknál ugyanúgy szóba jöhettek. Eszközként volt egy alap, egy dedikált forrás, ami el volt különítve, volt hozzá egy szakértői támogatás, a PROMEI Kht. volt ennek a koordinátor szerve. (Most a PROMEI Kht utódja az Új Széchenyi Programiroda) Különböző szakértőket rendeltek ki a kistérségekbe a Gyerekesély Irodától, a Romaprogram Támogatási Hálózattól, (akkor még működött), és az esélyegyenlőségi szakértők is kimentek a kistérségekbe, hogy ezeket a projektgenerálásokat kicsit segítsék. Illetve, ami nagyon fontos volt a források felhasználására új eljárásrend bevezetését is végre próbálták odarakni. Lényege, hogy a szakértők segítségével, tehát ezeket a projektcsomagokat kidolgozzák, az NFÜ ezeket értékeli, módosítja vagy véglegesíti, attól függően, hogy mennyire elfogadható a jelenlegi formájában, aztán, amikor ez az értékelés megtörtént és akkor a projekteket részletesen is ki kellett dolgozni pályázati sztenderdeknek megfelelően, és ezt a közreműködő szervezethez (KSZ-hez), (ami az ESZA volt), be kellett nyújtani és indulhatott a projekt megvalósítása.

Akkor nézzük a valóságot, mert, hogy ez teljesen jól volt kigondolva, elméletben gyönyörűen le volt fektetve. Ez 2008. szeptember-decembere között megtörtént, látjuk, hogy a kistérségek 2-3 hónapot kaptak rá, hogy megcsinálják ezeket a programcsomagokat és összeállítsák. Hatalmas munka volt, 3 hónap alatt megcsinálták, benyújtották úgy, hogy elfogadható volt és 2009 januárjától februárig a jóváhagyás is megtörtént. Még ezzel sem volt gond. Aztán láttuk, hogy itt megállt a dolog. Az első pályázatok kidolgozására és a szerződéskötések megkezdésére 2010-ben és 2011-ben volt először lehetőség és még a mai napig jönnek ki, napjainkban is többször látom, hogy jönnek ki az LHH-s projektekre kiírt pályázatok.. Hogy van az, hogy valamit kigondolnak, teljesen jól működő elméletben, és aztán 4-5 év eltelik, amire valami megvalósul belőle. Saját tapasztalatból beszélek. Van egy projektünk, LHH-ás projekt. A romániai határ közelében van Berettyóújfalu kistérségben egy nagyon pici falu, Hencida. Létező falu, ráadásul 60-70%-a roma a lakosságnak. Amikor a kistérségben ezeket a projekt ötleteket próbáltuk kidolgozni, és hogy hol lehetnek azok a területek, ahol a legnagyobb szükség van mondjuk egy olyan fajta TÁMOP-os programra, ami valamit elindít a közösségszervezés útján, akkor azt gondoltuk, hogy Hencida az a település, ahova kell egy ilyen. Ráadásul helyi romák kockás papírral megjelentek, hogy nekik vannak ötleteik, és azt gondoltam, hogy hát, ha most nem, akkor mikor. Elmentünk az akkori polgármesterhez és annyit mondott, hogy neki erre nincs energiája, de, ha csináljuk, akkor ők beadják, mert, hogy dedikált forrást csak az önkormányzatok hozhatnak le. Akkor azt mondták, hogy azt csak mi fogjuk csinálni, ők abba nem akarnak belemászni. Aztán eltelt 2-3 év, nagyon sokszor átdolgoztuk, nem is értettük, hogy miért, de átdolgoztuk, le is mondtuk félig-meddig róla és 2010 decemberében jött egy levél, hogy támogatott a projekt. Mi történt ez alatt? Volt egy választás, nem politizálok, csak konkrét adatokat mondok. Volt egy akkori önkormányzat, aki passzív volt és MSZP-s, most pedig lett egy aktív önkormányzat, de jobbikos. És odamentem, hogy kezét csókolom, én itt vagyok, ez és ez vagyok, de én szeretnék most itt roma programot csinálni, és hogy ezt már rég tervezzük. Borzasztó nehéz a helyzetünk, akkor is nehéz lenne, ha ezt egy átlag faluban egy közreműködő és támogató önkormányzattal a hátunk mögött kellene csinálni, de nem így van. Ráadásul azokat a buktatókat, amiket itt az előbb egyébként már félig-meddig az előbb kifejtett az ESZA program igazgatója, mi abba végig szépen bele is másztunk, mindegyikbe, egytől egyig. Jött az előleg, elfogyott, a kifizetés késett, stb. stb. Aki pályázik, mindenki tudja, miről szól az egész. Akkor belegondoltunk, hogy akkor mi most használunk a közösségnek vagy ártunk? Mert, hogy tök szép dolgokat elkezdünk, láthatólag végre elindult egy folyamat, mozgolódnak az emberek, viszont olyan helyzetbe hozzuk az önkormányzatot, akinek finanszíroznia kell a programot közben, ami nem biztos, hogy ebben a gazdasági helyzetben éppen a hasznára válik egy közösségnek. Nagyon sok buktatókkal jár egy ilyen projektnek a végigvitele, főleg akkor, ha helyi szinten nincsenek meg ezek a szakemberek, akik az egészet koordinálják és nincs meg az a fajta támogatottság, ami egy ilyen projekt végig viteléhez szükséges. Az előző évek negatív tapasztalatából okulva én már nagyokat nyeltem, amikor láttam a roma stratégiára kidolgozott tervezetet, a megvalósítandó célokat és a mögé rendelt forrásokat. Milliószor elmondtam, hogy nagyon szép és jó, amiket feltüntettek uniós pályázatokat, hogy majd a stratégiai célokat beváltják, évek óta folyó standardok: TÁMOP 5.2.5, TÁMOP 5.5.1, mindannyian már kívülről tudjuk a kiírási megfeleléseket és akkor gondolkoztam, hogy mitől fog ez most jobban működni és mitől fogja most jobban beváltani a célokat, mint eddig? Reménykedjünk benne, hogy egy-két dolog, talán tényleg a negatív tapasztalatok folyamán eljutott azokhoz a vezetőkhöz és szervezetekhez is, akik ez ellen egy kicsit tenni tudnak. Az első az lenne, hogy valódi egyeztetés történjen a kistérségi szereplőkkel. Nagyon fontosak a statisztikák, de az is nagyon fontos, hogy a statisztika mindig átlagol és általános. Ezért kellene, hogy minél több egyeztető fórumon a helyi civilek, a helyi intézmények és az önkormányzatok együtt leüljenek és meg kell keresni azokat a pontokat, ami az adott településre legjellemzőbb és azokat a fejlesztési lehetőségeket, amiket érdemes elindítani és van rá igény és lesz hosszabb távú eredménye.

Fontosak ezek a műhelymunkák és a fórumok, de én nem hiszek abban, hogy egy kistérségben összegyűlnek csak az intézmények és a vezetők, az még kevés. Hozzá kell parkolni azt a bizonyos tartalmat, amit csak az ott élő, egyszerű ember, aki érzi a mindennapokat a saját bőrén, az fogja tudni hozzátenni.

Aztán a projekttervek a helyi igényeknek megfelelően legyenek generálva. Erről már beszéltem az előbbiekben. Szakértői háttértámogatás: az LHH-ban elkezdődött egy olyan dolog, hogy egyes szakértők kimentek és segítették a munkát addig, amíg ezeket a projekt ötleteket be nem nyújtották a civil szervezetek a projektcsomaghoz. Utána egy része megszűnt ezeknek a hálózatoknak, más része egyszerűen a megbízásuk lejárt és onnantól kezdve igazából magukra lettek hagyva a civil szervezetek és az önkormányzatok is. Fontos lenne, hogy ha szakértői támogatást nyújtunk egy bizonyos forrás felhasználásához, akkor az a szakértői támogatás végigkísérje azt a programot. Nemcsak a generálásnál, nemcsak a pályázat kidolgozásánál, hanem a szakmai megvalósításnál is ott legyen, és ténylegesen ott legyen. A Széchenyi Programirodában működő hálózat nagyon jó, de tanácsot adhat, dolgozni meg nem dolgozhat bele. Tehát ő nem fogja megírni a pályázatot, nem fogja konkrétan kijavítani azokat a táblázatokat, amelyeket a kifizetésnél meg kell csinálni, sőt meg sem fogja csinálni. Azt valakinek meg kell csinálni, utána már átnézi és mondhatja, hogy ez jó vagy nem jó, így kell vagy nem, de odáig el kell jutni. Ehhez viszont kell egy csapat, aki segíti az egészet. Ezeken a legeslegelmaradottabb településeken lehet, hogy vannak jó ötletek, lehet, hogy vannak nagyon aktív civilek, nagyon aktív önkormányzatok, viszont ezt mögé kell pakolni, mert ez a fajta tudás nincs meg. Ez is tapasztalati tény, aztán lehet, hogy máshol teljesen jó, és minden másként van, de ahol én jártam, ott nem így volt.

A roma stratégiához rendelt források pályázati kiírása: kidolgozásába roma szakemberek bevonása. Nagyon sok olyan pályázat jött ki, amiben meg volt határozva, hogy a célcsoport a hátrányos helyzetű emberek. Akkor tudjuk, hogy hány célcsoport van. Azt nem nagyon szokták hangoztatni, hogy munkaerő piaci szempontból, lásd a hivatalban nálunk is, amikor be kell lőni egy ügyfelet, hogy hátrányos helyzetű vagy nem, olyan, hogy roma, olyan kategória nincs. Hátrányos helyzetű célcsoport? Igen, lehet 45 éven felüli, lehet gyesről, gyedről visszatérő, tartós munkanélküli, alacsony iskolázottságú. Éppen ezért van az, hogy egy TÁMOP 1.1.2-be, ami minta projektként be volt mutatva, saját bőrünkön tapasztaltuk, hiába volt ott meg a kvóta, hogy 10%-ban be kell kerülnie programba romáknak, nem tudtuk bepasszírozni őket képzésekbe. Tehát, hogy azért ez a valós helyzet. Nagyon szép minden papíron, de valahol a valóságban nem úgy működnek a dolgok. Tehát, amire nagyon fontos lenne, hogy a közeljövőben, ha tényleg ezekhez a forrásokhoz szeretnénk valamiféle hatékonyságot hozzátenni 2 év múlva, és azt mondani, hogy eredményeket értünk el, akkor ezekhez az erőtlen, de mondom hatékony civil szervezetekhez, kisebbségi önkormányzatokhoz odarendelni olyan forrás lehetőségeket, hogy meg tudja pályázni ezeket a forrásokat. Szerintem nagyítóval kell keresni minden egyes kistérségben és megyében azokat a roma szervezeteket és kisebbségi önkormányzatokat, akik nagyobb uniós forrást le tudnak hívni. Nem tudják egyedül, egyszerűen erőtlenek, se humánerőforrás nincs a hátuk mögött, sem pedig pénzügyi forrás. Nagyon szép a 100%-os támogatottság, de ez a valóságban úgy van, és azt azért el lehetett volna mondani, hogy utólagos finanszírozás. Tegyük már bele azt a pármilliót, beadjuk a kifizetési kérelmet, 2-3 hónap múlva esetleg kapunk vissza, és onnantól kezdve tényleg 100%-ban jó esetben előbb-utóbb lehívható a finanszírozás.

A pályázati kifizetések mechanizmusának a gyorsítása, illetve gördülékenyebbé tétele az elsődleges. Egy roma szervezet, vagy bármilyen civil szervezet, aki a romákkal dolgozik, bele fog rokkanni, ha ezekből a kistérségekből elkezd egy uniós pályázatot. És ha ugyanígy fognak menni és ugyanilyen lassan mennek az eljárások, a kifizetések és a bírálatok, akkor belerokkannak a megvalósításba. Ezt szerintem egy erős civil szervezet is nagyon nehezen vészeli át. Nem tudom, hogy ebben lehet-e bármit változtatni. Szerintem mindenképpen célszerű lenne. Ami a legfontosabb, hogy ezekhez a vidéki kistelepülésekhez, megint csak tapasztalati tény, nem jutnak le az információk. Ahogy elhangzott pontosan ők azok, akik nem rendelkeznek a mindennapokban olyan fajta technikai felszereltséggel, hogy naponta böngésszék az NFÜ honlapját. Nem fogja, de mást sem. Tehát oda le kellene vinni valahogy az információt. És azt látjuk az utóbbi 2-3 évben, hogy a hálózatok folyamatosan megszűntek, nem mennek le a településekre és nem viszik ki az információt. Tehát megint szükség lenne egy szakértői hálózat kiképzésére és működtetésére, amely ténylegesen segítséget nyújtana a helyi kistérségeknek, illetve településeknek.

Ami a legfontosabb, hogy megnyerünk egy pályázatot, lehet, hogy fantasztikus eredményeket érünk el, és akkor 12-18 hónap után pedig vége. És mivel a helyiek nem rendelkeztek ezekkel az erőforrásokkal, amiket mi levittünk, ha ott vége valaminek, akkor vége van. Mi ugyanezt látjuk most. Ezen a kistelepülésen valami elindult, nem mondom, hogy most hatalmas dolog, és megváltottuk a világot, de két lépcsőfokot haladtunk felfelé a pincéből. És be fog fejeződni és utána mi lesz? Épp ezért írtam azt, hogy ha tervezünk különböző programokat és a romák célcsoportként megjelennek, akkor hosszú távú projektekben kellene gondolkodni. Ez az 1-2 éves projektfinanszírozás ez nem vált be, látjuk évek óta, nem válik be. Inkább legyen kevesebb projekt, de az több éven keresztül fejtse ki a hatását és akár kistérségi szintre végre juttassa el a különböző szolgáltatásokat, mint hogy nagyon sok picit, és akkor tudjuk, hogy utána vége van, nincs tovább.

Igazából ennyit szerettem volna mondani a pályázati forrásokkal kapcsolatban, és még annyit, ahogy mondtam, hogy nincsenek hálózatok és akkor most lobbizok egy kicsit. Nincsenek itt, akiknél lehetne lobbizni, de mondtam, hogy nincsenek hálózatok. Közben pedig van egy hálózat, ami megint csak eddig kijárt a településekre és levitte az információt és romákból, diplomásokból állt. Felháborítónak tartom, hogy júniusban vége a hálózatnak. Mi valószínűleg tudunk magunkkal mit kezdeni, mert diplomásként könnyebb helyzetünk van és x éve tapasztalattal már tudjuk, hogy hová kell, és hogy érdemes munkát keresni. De nem fogja kivinni senki továbbra azokra a helyekre az információt, amit eddig kivittünk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, én ennyit szerettem volna mondani.