Dr. Ulicska Lászlónak, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság stratégiai főosztályvezető-helyettesének beszéde

„Az integrációs témakörök pályázati harmonizációja” lakonikus cím mögött arról szólnék röviden, hogy a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia hogyan járulhat hozzá ahhoz, hogy a továbbiakban a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportokat célzó fejlesztések komplexebbek, szinergikus hatásokkal bírók legyenek. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia átfogó igénnyel született. Két nagyon komoly előzménye van a magyar stratégiák körében: az egyik a már említett Roma Integráció Évtizede Program, amely 2015-ig tartó stratégiát határozattal fogadta el a magyar országgyűlés. A másik stratégiai előzmény a „Legyen jobb a gyerekeknek” stratégia, amely 2032-ig szóló, ugyancsak országgyűlési határozattal elfogadott stratégia. Mind a két stratégiának voltak akciótervei, az egyiknek 2, a másiknak 3 éves. Úgy álltunk az új stratégia előállításához, hogy ahhoz, hogy e két stratégia következő akciótervét előállítsuk, rátekintünk a két dokumentumban foglalt kérdéskörökre és egy átfogó stratégiai dokumentumot alkotunk tulajdonképpen ahhoz, hogy megalapozzuk a következő akciótervét a két országgyűlési határozattal elfogadott stratégiának.

A stratégia meghatároz fő elveket, amihez azt a reményt fűzzük, hogy ezek az elvek orientálhatják a fejlesztéspolitikai döntéshozatalt, a fejlesztési programok irányait. Ezeket röviden egy-egy bekezdésben fejtjük ki. Nagyon fontos ezek közül a felzárkózás elvű fejlesztéspolitika, a kifejezett, de nem kizárólagos célzás – amely az Európai Uniós Roma Keretstratégiának is alapelve. Kiemelten fontos, hogy összehangolt, egymást kiegészítő fejlesztési programok szülessenek. Járóka Lívia is említette a bevezetőjében a területi célzást, amely rendkívül jó eszköz lehet. Különösen, ha rendelkezésünkre áll egy ún. szegregátum térkép, mely egyszerre lehet alapja a programok célzásának és monitorozásának. A közösség részvétele múlhatatlanul fontos ezekben a projektekben, élesedő társadalmi feszültségek közepette, illetve olyan problémák kezelésében, amelyek mindenképpen közösségi problémákat is jelentenek helyben.

A tervező munka során tapasztaljuk, hogy nagyon kevés olyan független forrásból származó szakmai áttekintés, tanulmány, vizsgálat áll a rendelkezésünkre, amely megnézné azt, hogy ezeknek a felismert, értett, megértett, ezerszer elmondott problémáknak a megoldására tett kísérletek miért sikerülnek felében, harmadában, miért nem tudnak folytatódni. Mindannyian nyilván számos olyan konferencián vettünk részt, ahol elhangozhattak volna az előző előadások, ahol az előző előadásokban felvetett problémákat hallották. Tudjuk, nagyon hosszan tudjuk őket sorolni. Az a kérdés, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a fejlesztési rendszerek, az adminisztrációs rendszerek, a pénzelosztási rendszerek úgy működjenek, hogy ezeket a problémákat képesek legyünk kiküszöbölni.

Nagy szükség van – véleményem szerint – olyan intézményekre, amelyek kívülről tudnak rátekinteni erre a problémahalmazra, és értően tudnak olyan javaslatokat tenni – értve a projektek valós környezetét is, meg az intézményes eljárási környezetet –, amelyekből gyakorlati megoldások születhetnek. E javaslatok nyomán lehetünk képesek átfogó programokat tervezni és végrehajtani. Komplexeket abban az értelemben, hogy a különböző szektorokon átívelő, a különböző szektorok együttműködésében működő programokat, de egyfajta komplexitásnak nevezhetjük azt is, hogy ezek a programok úgy hajtódnak végre, hogy integráns módon épülnek be a hazai intézményi működésekbe, a hazai szabályozásba és nem az az eredményük, hogy addig tartanak, amíg a programpénz tart.

Köszönöm szépen a figyelmet.