Miskolci Egyetem együttműködés

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió elsősorban oktatási, kutatási és szociális munka területére kiterjedő együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetemmel szerdán az egyetem épületében. Az ünnepélyes aláíráson részt vettek prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, Durkó Albert Zoltán, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió misszióvezetője, valamint a szakmai koordinációban érintett karok dékánjai: dr. Illésné dr. Kovács Mária, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, Veresné prof. dr. Somosi Mariann, a Gazdaságtudományi Kar dékánja. Jelen voltak a Cigány Módszertani és Kutató Központ részéről Surman László igazgató, a Reményhír Intézményfenntartó Központ részéről Patkás Rita oktatási és képzési igazgató, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálat – Szociális Szolgáltató részéről pedig Fazekas Hajnalka intézményvezető.

Az eseményen prof. dr. Horváth Zita a miskolci egyetem rektora többek között arról beszélt, hogy az egyetem nagy hangsúlyt fektet a régióban a társadalmi felzárkóztatásra. Számtalan program segíti a környék nehezebb sorsú diákjait. Amikor a társadalomtudományi karok megjelentek az egyetemen, elindult a harmadik misszió, a társadalmi felzárkóztatás segítésének gondolata.

Durkó Albert misszióvezető elmondta: 1996-ban alakult meg a cigánymisszió, akkoriban mindössze 3 gyülekezettel, ma teljesen lefedik az országot és 137 cigány gyülekezetet működtetnek. Az elmúlt időszakban jelentősen fejlődtek nemzetközi kapcsolataik is. Minden lehetőséget megragadnak a hátrányos helyzetűek megsegítésére. Nagy lehetőséget látnak abban, hogy a Miskolci egyetemmel működnek majd együtt, hiszen véleménye szerint a közös munkával lehet segíteni a cigányságban rejlő potenciál kiaknázását. Hogy ez a potenciál láthatóvá váljon, sok munkára, oktatási és kutatási programokra van szükség.

Ez a mostani megállapodás olyan hosszú távú együttműködést eredményezhet majd, amely nagy segítséget jelent nemcsak a roma, hanem a nehéz körülmények között élő nem roma fiataloknak is, akik előtt a tudás új utakat és lehetőségeket nyit meg.

Bejegyzés megosztása

Facebook
Kapcsolódó bejegyzések
Dokumentálás a gyakorlatban

A közösségi programok és foglalkozások sikeres lebonyolításához elengedhetetlen a rendezvények precíz adminisztrációja. Ezt a célt szolgálta a Cigány Módszertani és Kutató Központ szervezésében

Tovább »