Befogadás
Karácsonyi számunkban a befogadás témáját járjuk körül – amiben Jézusnak nem volt része születésekor, sokszor utasították el életében, és talál zárt szívekre ma is. De aki befogadja őt, az befogadja…
Karácsonyi számunkban a befogadás témáját járjuk körül – amiben Jézusnak nem volt része születésekor, sokszor utasították el életében, és talál zárt szívekre ma is. De aki befogadja őt, az befogadja…
A cigánymisszióban a csendesebb, napi, hétköznapi szolgálat mellett kimagasló események, nagyobb szervezést igénylő programok, mondhatnánk, ünnepnapok is vannak. Két ilyen, sok értéket hordozó, ebben az évben megtartott kezdeményezésről kívánunk beszámolni…
A Tükör ezen száma Landauer Attilának A Kárpát-medencei cigányság és a keresztyén egyházak kapcsolatának forrásai (1567-1953) című forrásgyűjteményéből szemezget. Szándékunk ezzel a válogatással az volt, hogy egyházaink mai népe számára…
A Tükör mostani száma az előző kiegészítése. Abban három magyar embernek a cigányokhoz fűződő viszonyát, cigányokkal kapcsolatos előítéleteinek, ellenérzéseinek megváltozását mutattuk be. Ebben a számban épp a fordítottja történik. Igen,…
A Jeruzsálem és Damaszkusz között anno bekövetkező páli fordulat napjainkban is milliók életében megtörténik világszerte. Isten kegyelméből, számos csodába illő történetet hallhatunk arról, hogy miként váltak gyűlölők felebarátjukat szerető keresztényekké…
Karácsony lényegéhez tartozik az ajándékozás. Ezért adjuk át most minden kedves olvasónknak szép, ünnepi ajándékként – rövidségében is változatos – összeállításunkat a cigányok karácsonyhoz való viszonyáról. Aki nyitott szívvel elolvassa,…
Szokták mondani: „Más az elmélet és más a gyakorlat…”, vagy „Beszélni könnyű, de mi van mögötte…”, vagy „Jó lenne már valami kézzelfoghatót is látni a cigánymisszió eredményeiből…”, vagy „Jó-jó, de…
A kiadvány első oldalán az első Protestáns Cigánymissziós Konferenciáról olvashatunk „A falaknak le kell omlaniuk az emberi szívekben!” címmel, majd a TÜKÖR ezen száma a csodákról tudósít. Csodákról, mert Isten…
A TÜKÖR előző számaiban a magyarországi protestáns egyházak cigánymissziós tevékenységéről kaphattak képet olvasóink. Ezúttal nemzetközi vizekre evezünk, érintőlegesen bemutatva, hogyan munkálkodik Isten Európa-szerte a cigányok között. A kitekintést Melody J.…
A Cigány Módszertani és Kutató Központ által alapított Ösztöndíj Alap díjátadójára 2015. november 14-én, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszó által rendezett Országos Munkatársi Találkozón került sor a békéscsabai Csaba…